Egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium Egyszerűsített, nyomtatóbarát változat.
Ide kattintva léphet az eredeti oldalra.

ILOSVAI FERENC :
Saárossy György emlékére


2013.02.28.




Nem voltunk barátok. Kollégám volt. Szerettem humorát, tiszteltem színészi ambícióit, élveztem kellemes orgánumát, amikor verset mondott, szerepelt. Kisfiúsan vágyta a sikert, az elismerést. De mégsem tudta kiteljesíteni tehetségét. És egyre jobban összekuszálódtak benne meg körülötte a dolgok... Nem vagyok hivatott rá, és nem is akarom kibogozni a miérteket. Én, aki több kellemes irodalmi műsorban is alkotótársa lehettem iskolánkban (néhány lelkes és tehetséges munkatársammal együtt), úgy akarok emlékezni Gyurira, amikor még „minden lehetett volna". Előkerestem azt a riportomat, amit fénykorában készítettem vele az Egri Újság számára. Ennek részlete jelképes virágom az utolsó útjára indulónak.

Az „ügyeletes" Dobó István

 

„Lángolt mindenkinek az arca, mert tűz égett mindenkinek a szívében.

A Dobó esküjére minden kard kivillant.

Egy lélekkel kiáltották: - Esküszünk!

                                   (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)

 

   Évről évre felhangzik az eskü itt, Egerben október táján - emlékeztetve a dicsőséges 1552-es győzelemre. Akik az eskü szövegét Dobó Istvánnal, pontosabban mai megszemélyesítőjével együtt mondják: a város általános iskoláinak hatodikos tanulói. E hazaszeretetre nevelő, a lokálpatriotizmust sem szégyellő történelmi játék központi alakja természetesen a vár kapitánya, Dobó István, aki így buzdította a várvédőket hajdanán: „...ne mondhassa azt ránk a jövendő nemzedék, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemelték meg a magyar nevet." A várjáték évek óta résztvevője, Dobó megtestesítője egy jó orgánumú fiatalember, Saárossy György.

- Mikor öltöttél először páncélinget, húztál a fejedre sisakot? Egyáltalán, hogyan lettél Dobó István?

 

- A várjátékot '83-ban rendezte meg első ízben az Úttörőház. Megkérdezték tőlem, elmondanám-e Dobó esküjét. Örömmel igent mondtam. Akkor még „kosztüm" nélkül álltam a gyerekek elé. A következő évben bújtam először páncélruhába, mellvértbe. Azóta - a '87-es rendezvényt kivételével - én vagyok az „ügyeletes" Dobó István.

 

- Ismert versmondó vagy a városban, aki klasszikus és mai költők versein keresztül sokféleképpen tudsz szólni a közönséghez. Mit jelent számodra ez a prózai szerep?

 

- Nagyon jó érzés látni a sok komollyá váló gyermekarcot, amikor az eskü szövegét mondják. Úgy érzem, azokban a percekben nem egyszerű játékként élik át az egészet. Megmondom őszintén, én sem! És ez jó dolog.

 

- Civil foglalkozásod révén - mint gyógypedagógus - hallássérült gyerekek között töltöd napjaidat, a városban irodalmi színpadot vezetsz, a vers- és prózamondó versenyeken - ha csak lehet - ott vagy. Honnan a vonzódásod a pedagógusi pályához és az előadó-művészethez?

 

- Mindig is szerettem a gyerekeket. A hallássérült gyerekekkel való foglalkozás nemcsak szeretetet igényel, hanem annál többet. Közel kell kerülni hozzájuk, és én szeretek közöttük lenni. Kérdésed második részére válaszolva: szerintem a vers egy olyan „közeg", amely talán a legalkalmasabb arra, hogy az emberekhez szóljunk, átadjunk nekik valamit. Ha ez egy kicsit is sikerül, az nagyon jó érzés!

 

Ilosvai Ferenc

EGRI ÚJSÁG, 1989. október 13.