AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
2019.09.03. Olv: 9

M.A.

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Egyetemi adomány

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 

Egyetemi adomány

Az Eszterházy Károly Egyetem rektora, dr. Liptai Kálmán, 2018. őszén azzal keresett meg, hogy az Intézmény javára jótékonysági koncertet szervez.

Örömmel fogadtam a kezdeményezést. December 1-jén megvalósult a hangverseny. Az Egyetem kápolnáját megtöltötték a koncert hallgatói. Az adventi hangversenyen diákjaink is felléptek egy rövid produkció erejéig, melyre lelkesen és nagy izgalommal készültek.

pongo-EKE_Kapolna_2.jpg

Nem az első alkalom, hogy az Egyetem támogatja iskolánkat, diákjainkat.

Idén a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően óvodásainknak új szőnyegeket, az iskolásoknak CD-lejátszót, a kollégistáinknak mosógépet vásároltunk.

pongo-adom001.jpg

pongo-adom003.jpg

 

pongo-adom004.jpg

pongo-eke3.JPG

A magam, a kollégáim és minden tanítványunk nevében köszönöm az Egyetem vezetésének, munkatársainak és minden támogatónak, hogy gondoltak ránk és ennyire kézzelfoghatóan segítik a hallássérült gyerekek életkörülményeinek javítását.

 

                                                                                                                                                          Muraközy Andrea

                                                                                                                                                             intézményvezető

 



<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA







...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Az önfegyelem nem más, mint lényünk örök kiigazítása.

Pályázatok, alapítvány

HATÁRTALANUL 2025.

HAT–KP-1-2025/1-00216

Szakmai fejlesztés az Egri Tankerületi Központ speciális intézményeiben
Tovább a pályázat főoldalára
RRF-1.2.4-25-2025-00035


HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat


Statisztika
Te vagy itt a(z)
4084549
látogató!
Ma  198,
ebben a hónapban
8576 látogató volt.

Jelenleg
1 látogató olvas minket.


TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu
Kapcsolat

Webmester