AKADÁLYMENTES VÁLTOZAT TARTALOM • Elérhetőségeink • Bemutatkozunk • Közzétételi lista • Pályázataink • Alapítványunk
• A tanév képei • Fotóalbumok • Ballagási tablók
Utazótanári intézményegység
2020.02.07. Olv: 11

Berán-Juhász Henrietta

Téma: Iskolai élet/A tanév eseményei

Negyedmilliós támogatás a Mlinkónak

<<< Előző cikkhez Következő cikkhez >>>
 

Negyedmilliós támogatás a Mlinkónak

Az első és második osztály óráján is látogatást tett szerdán az Eszterházy Károly Egyetem rektori jogkörben eljáró rektorhelyettese, Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona.

pongo-adomany1.jpg 

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona elmondta: az egyetem képzési kínálatának nagyon fontos része a gyógypedagógiai képzés, az egri Mlinkó István Intézmény pedig kiváló gyakorlóhelye lehet a hallgatóknak. A rektorhelyettes hangsúlyozta: az intézmény nemcsak ezért fontos az egyetem számára, hanem ahhoz is szeretne hozzájárulni, hogy az itt tanuló kisdiákok a lehető legmegfelelőbb körülmények között fejlődhessenek.

pongo-adomany2.jpg

– Az adománygyűjtés eredményes volt, a tavalyi év többszörösét, kétszázötvenezer forintot sikerült összegyűjtenie a kollégáinknak. Örömkoncertet tartottunk, és az egyetem borát is kínáltuk forralt borként a decemberi hónapban az épület előtt. Kollégáink a sátornál óránként váltották egymást, szeretettel és hittel gyűjtöttek a gyermekeknek – nyilatkozta a rektorhelyettes. Tavaly már harmadik alkalommal támogatta intézményünk az iskolát: az első évben egy számítógépes termet rendeztünk be számukra, második évben örömkoncertünk bevételét ajánlottuk fel.

– Szeretném megköszönni magam és tanítványaink nevében az egyetemnek, minden kollégájának és minden egrinek, hogy hozzájárultak ehhez a jelentős adományhoz. A beérkezett összegből egyrészt a gyermekek komfortérzetét szeretnénk növelni azzal, hogy a kollégumunkba vásárolunk egy mikrohullámú sütőt. Másrészt fejlesztőeszközöket, játékokat vásárolnánk, a továbbiakban pedig természetesen egyeztetek a kollégáimmal, hogy milyen egyéb eszközökre van szükségünk – árulta el az adomány felhasználásáról Muraközy Andrea, az iskola igazgatója. Hozzátette: nagyon hálásak az egyetem több évre visszatekintő támogatásáért.

pongo-adomany3.jpg

Hálás szívvel köszönjük minden önkéntes segítőnek és jószándékú adományozónak a segítséget!

Írta: Berán-Juhász Henrietta
Fotók: Balogh Tibor

(Átvéve az Eszterházy Egyetem weblapjáról)

 



<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>
 
 KEZDŐLAPRA
 LETÖLTÉSEK
 TÁRSOLDALAK
 STATISZTIKA







...ami mindíg jól jöhet...


Online rádiók

A linkre kattintva, számos internetes rádió élő, online adása található. Csak kattintson kedvenc adója nevére és máris hallgathatja annak műsorát.



Nem elég, hogy szerencsések vagyunk - az is kell még, hogy a többiek ne legyenek azok.

Pályázatok, alapítvány

HATÁRTALANUL 2025.

HAT–KP-1-2025/1-00216

Szakmai fejlesztés az Egri Tankerületi Központ speciális intézményeiben
Tovább a pályázat főoldalára
RRF-1.2.4-25-2025-00035


HATÁRTALANUL
Tovább a pályázat főoldalára
HAT-14-01-0623

ALAPÍTVÁNYUNK
Tovább az alapítvány oldalára


 • Az alapítványról
 • ADÓ 1%
 • Beszámoló (2017)
TÁMOP pályázat
Tovább a pályázat főoldalára
Tovább a pályázat főoldalára

EFOP pályázat


Statisztika
Te vagy itt a(z)
4084465
látogató!
Ma  114,
ebben a hónapban
8492 látogató volt.

Jelenleg
1 látogató olvas minket.


TÁRHELY-
SZOLGÁLTATÓNK




Unsoft.hu
Kapcsolat

Webmester