|
Üdvözöljük iskolánk oldalain !
Általános iskola és diákotthon
Létszámok a 2011/12-es tanévben:
Óvodai létszám: 28 fő
Iskolai létszám: 110 fő
Diákotthoni létszám: 79 fő
Korai gondozottak száma: 13 fő
Integrált óvodás: 10 fő
Integrált iskolás, középiskolás: 34 fő
Az óvodai és az iskolai tagozat közé egy vagy két előkészítő évfolyam ékelődik. Az intenzív hallás-és beszédfejlesztés mellett írni, olvasni, számolni is tanulnak gyermekeink. Intézményünkben a tanulók 1-8. osztályban tantárgyi rendszerben végzik tanulmányaikat. A szaktárgyakat megfelelő szakos pedagógusok tanítják, akik gyógypedagógus diplomával is rendelkeznek. Diákjaink minden évben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a számítástechnikai, valamint az anyanyelvi versenyen. Vannak olyan osztályaink, ahol halmozottan sérült tanulók képzése folyik. Itt a tananyag tartalmát és szerkezetét átalakítjuk, a követelményeket tanulóink képességeihez igazítjuk.
Hétfőn reggel érkeznek, pénteken utaznak haza.
A tanítási órák után nevelőtanárok foglalkoznak a gyerekekkel, akik ebéd után szabadidős programokat szerveznek. Vacsora után az esti órákban működnek a tanulók által választott szakkörök
Az épület rekonstrukciójának keretében hálószobáink egy részét is sikerült felújítani, így kényelmesebb elhelyezést tudunk biztosítani diákjaink számára
Iskolai tagozatunkon 2008. szeptember elsejétől logopédiai
osztályt indítottunk. Azokat a gyerekeket várjuk logopédiai osztályainkba, akik
ép intellektussal rendelkeznek, de intenzív logopédiai
ellátásra szorulnak. A napi logopédiai foglalkozás mellett speciális
mozgásfejlesztést, úgynevezett „Alapozó terápiát” biztosítunk a gyermekeknek az
első osztályban 6 fős csoportokban. A második osztályban a gyermek állapota
szerint kap tovább Alapozó terápiát, vagy „normál” testnevelés órán vesz részt.
Logopédiai osztályainkban a maximális csoportlétszám 12 fő lehet. Így
biztosítható az egyénre szabott fejlesztés. A tanítás normál tanterv szerint
történik alacsonyabb csoportlétszám és az említett speciális fejlesztések
biztosítása mellett. Igény szerint a logopédiai osztályainkba járó gyerekek is
igénybe vehetik kollégiumunkat.
Logopédiai osztályainkba a Heves Megyei Tanulási Képességet
Vizsgáló Szakértői Bizottság szakvéleménye alapján kerülhetnek a gyermekek (tel:
36/ 312 929).
Óvoda

Szépen felújított, jól felszerelt óvodánkban ebben a
tanévben három csoportunkban 26 gyermeket látunk el. Két csoportban hallássérült
kisgyermekek vannak, egy csoportban az intenzív logopédiai ellátást igénylő
gyermekek kapnak speciális fejlesztést. Óvodánkban felvételi követelmény a
szobatisztaság, valamint a megfelelő szakértői bizottságok szakvéleménye.
(Hallássérülteket Vizsgáló Országos Szakértői Bizottság Budapest, Heves Megyei
Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság Eger)
Mindhárom csoportunkban intenzív gyógypedagógiai fejlesztést biztosítunk
alacsony csoportlétszámok mellett.
Logopédiai óvodai csoportunkba azokat az ép intellektusú gyermekeket
várjuk, akik intenzív logopédiai fejlesztést igényelnek, akik számára nem
elegendő a máshol hozzáférhető heti 1-2 óra. Az alacsony csoportlétszám (max. 12
fő) mellett napi logopédiai ellátást biztosítunk a gyermekeknek, valamint
egy speciális mozgásfejlesztést, úgynevezett Alapozó terápiát. Iskolába
készülő gyermekeinknek diszlexia-prevenciós foglalkozást tartunk.
Munkatársaink óvónői képzettségük mellett gyógypedagógusi diplomával is
rendelkeznek.
Nyílt napjainkon az érdeklődő szülők közvetlen benyomást szerezhetnek az
óvodánkban folyó munkáról.
Igény szerint kollégiumi elhelyezést is biztosítunk.
A tanév során biztosítani
tudunk:
- egész napos intenzív fejlesztést
kiscsoportban és egyénileg,
- speciális mozgásterápiát (Alapozó
Terápia),
- diszlexia-prevenciós foglalkozást,
- szükség esetén diákotthoni
elhelyezést.
Pedagógiai
Szakszolgálat
Iskolánk Pedagógiai Szakszolgálata - az intézmény
vonzáskörzetén belül -,fejlesztést biztosít a 0-3 éves
hallássérült kisgyermekek és családjuk, valamint a lakóhelyi óvodába, iskolába
járó, integrált oktatásban részesülő hallássérült gyermekek számára.
A
fejlesztést a Hallásvizsgáló
Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye alapján végezzük.
A szakszolgálatunk által nyújtott szolgáltatások:
2008. szeptemberétől integráltan fejleszthető látássérült gyermekek tiflopedagógiai megsegítését végezzük, és ellátjuk látássérült kisgyermekek korai gondolását.
Ø Korai gondozás – 0-3 éves hallássérült
gyermekek és szüleik számára tanácsadás, fejlesztés;
Ø Integrált óvodás és iskolás gyermekek
egyéni fejlesztése;
Ø audiológiai ellátás;
Ø kapcsolattartás a hallássérült és látássérült
gyermekeket befogadó-integráló intézményekkel (tanácsadás, szakmai
konzultációk);
Ø játékkölcsönzési lehetőség az ellátott
gyermekek számára.
A többségében Heves és Borsod megyei gyermekek számára a fejlesztést - lehetőségeink szerint - lakóhelyükhöz közel igyekszünk biztosítani.
Korszerűen felszerelt audiológiai állomásunk kínálja:
Ø széleskörű audiológiai ellátást –
szakorvos, szakasszisztens irányításával;
Ø kisgyermekek és hallássérült gyermekek
hallásvizsgálatát speciális gyermek audiológiai módszerekkel (vizuális
megerősítés, játékaudiometria, hallókészülékes, szabad
hangteres vizsgálat);
Ø hallókészülékkel történő ellátást:
-
több készülék-típus
kipróbálását;
-
kiválasztást próbahordás
után;
Ø hallókészülék-gondozást:
-
számítógépes
készülék-illesztést és programozást;
-
a hallókészülékek megfelelő
működésének ellenőrzését;
Ø a hallókészülékek működéséhez,
gondozásához szükséges segédeszközök biztosítását (fülilleszték,
elem stb.)
Hallásvizsgálat kérhető - előzetes
egyeztetés alapján – a következő telefonszámon audiológus
asszisztensünktől:
Aradiné Fehér Hajnalka: 36/ 518-942
Kapcsolatban állunk a B.A.Z. megyei Kórház Audiológiai állomásával, ahol a hallássérülés
diagnosztizálásához szükséges objektív hallásvizsgálatokat végzik (BERA, AUDERA
GSI, Otoacusticus emissio (OE)).
A hallásvizsgálatokat dr. Szabó Zsolt Ph.D. főorvos vezeti.
A vizsgálat kérhető a következő tefonszámon
Turi Beáta (koordinátor) – 06/70 333 19 45
|